A futás nem unalmas. Mindig más kihívásokkal szembesülünk, forróság, eső, szél, hó, dombok vagy sík terep. Mindegyiknek megvan a maga szépsége és nehézsége, bármelyiknél mondhatnánk a kifogásokat, hogy mért nem indulunk el. Elindulni mindig nehéz, számomra az első 2 kilométer a legnehezebb, de amikor a végére érek mindig elgondolkozok, hogy mért is álltam meg? A futás fejben dől el, meg kell találnunk a saját motivációnkat, hogy miért vágjunk neki az útnak.
A mai napon anyukámmal és barátnőjével teljesítettük a Kecskéd- Környe 10 kilométeres távot. A két települést földes út köti össze így természetesen nem járt arra a hókotró. Nagy szerencsékre egy kocsi igen és a keréknyomban tudtunk futni.
Annyira csodaszép volt a havas táj. Teljesen feltöltődtünk, igazából nem is tudom megfogalmazni ezt az érzést, csak bíztatni tudok mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és próbálja ki! Hiszen egy cipő kell és kitartás! :)